Számtalan találgatás, pletyka kapott szárnyra a WRC-szezon második felében a 2007-es Forma-1 világbajnok jövőjével kapcsolatosan, az elmúlt pár hétben például, szinte minden nap olvashattunk az elektronikus sajtóban olyan cikket, amelyben azt latolgatták, esetenként egyenesen "tényként" közöltek puszta találgatásokat arról, hogy a "Jégember" hol folytatja karrierjét 2011-ben. Valószínűleg még ő maga sem döntött a jövőjét illetően, ám a rajongók egyre türelmetlenebbek, a helyzet pedig egyre feszültebb...

Kimi lehetőségeit illetően igen színes a paletta, felmerült lehetőségként mind a NASCAR-, az IndyCar-, és a Le Mans-sorozatokban való részvétel, ám ezekről sorra kiderült, hogy valós alappal nem igazán rendelkeznek, így talán foglalkozni sem különösebben érdemes velük. Ugyanakkor, miután a ralivilágbajnokság, és az autósportok királya egyaránt valós alternatíváknak bizonyultak, tekintsük át ezt a két lehetőséget.

FORMULA-1:

A jelenlegi mezőnyben nem találni olyan szakértőt, csapatfőnököt, pilótát, aki ne szeretne újra együtt versenyezni, vagy dolgozni Kimi-vel - beleértve az F1 mindenható utát, Bernie Ecclestone-t is -, mindannyian tárt karokkal várják, hogy visszatérjen, de hová? A dolgok jelen állása szerint három reális lehetőség kínálkozna erre: a Red Bull, a Renault, és a Mercedes.

Red Bull:

Kimi WRC-s szereplését az energiaitalt gyártó cég támogatja, így semmi akadálya nem lenne a szerződésnek, az autó is versenyképes (bizonyíték rá mind a tavalyi, mind az idei szezon), és nagy valószínűséggel jövőre is az lesz, Adrian Newey neve már önmagában elegendő garanciát nyújtat erre.

Ezzel Kimi egyetlen egy feltétele is teljesülne, miszerint olyan csapatba térne vissza, amelyik versenyképes, amellyel a világbajnoki trófeáért kűzdhetne. Akad ugyanakkor két nagy kérdőjel a csapathoz való csatlakozás esetleges sikerében. Az első, hogy Kimi kinek a helyét foglalhatná el jövőre, a másik pedig, hogy a – kimondatlanul ugyan, ám de annál egyértelműbben – Sebastian Vettel-re építő csapat vajon megfelelne-e Kimi számára is?

Az első kérdésre egyszerű a válasz: Mark Webber, akit még csak elküldenie sem kell a csapatnak, hiszen az ausztrál már korábban lenyiilatkozta, hogy ha megnyeri az idei VB-t, azután mindenképpen visszavonul. Jelenleg vezeti a pontversenyt, és már csak négy futam van hátra a bajnokságból, így minden esélye meg van arra, hogy Alan Jones után ő legyen a következő ausztrál, aki megszerzi a VB-címet. Tehát Kimi azon szurkolóinak, akik a Forma-1-nem látnák szívesebben kedvencüket, érdemes Webber győzelmében reménykedniük.

A második kérdésre már kicsit nehezebb a válasz, Sebastian Vettel ugyanis a Red Bull saját nevelése, - pontosan úgy, ahogyan Hamilton a McLaren-né -, tehát érthető módon ragaszkodnak a személyéhez, és az is respektálható, hogy VB-címeket remélnek az ifjú német szupertehetségétől.. Ugyanakkor a csapat számára Kimi is nagyon jól jönne, aki rendkívül gyors, szintén tehetséges, az autóból képes a maximumot kihozni – még akkor is, ha az nem éppen a lejobb konstrukcióra sikeredett az adott évadban. A finn nem alábecsülendő reklámértékéből is profitálhatna a csapat, és Vettel is sokat tanulhatna tapasztaltabb pilótatársától. A csapaton belüli versengés ráadásul mindkettőjüket jobb teljesítményre ösztönözné, az viszont egyáltalán nem biztos, hogy Kimi belemenne egy esetleges  másodhegedűsi szerepbe, és szótlanul viselné azokat a dolgokat, amiket a Red Bull - Helmut Marko-val az élen – játszott meg Mark Webber hátrányára...

Renault:

A legtöbb cikk, ami az elmúlt hetekben megjelent, az Kimi és a Renault F1-es csapatának kapcsolatát boncolgatta, többek közt azt, melyek az előnyök és hátrányok, amit Kimi-nek mérlegelnie kellene, amennyiben ismét franciákkal szerződne:

A csapat ahhoz képest, hogy 2009 év végén még ki akart vonulni a Forma-1-ből, most, az idei bajnokságban egy stabil negyedik-ötödik helyet mondhat a magáénak. Köszönhető mindez Robert Kubicának (idén három dobogós helyezést szerzett: egy második, és két harmadik helyezést), illetve a folyamatosan érkező új szponzoroknak. A csapatban van potenciál, amelyet Kimi is kihasználhatna, ha a csapat mellett döntene, ráadásul aktuális szenvedélyéről, a ralizásról se kellene lemondania, mert ahogyan 2009-ben a Ferrarinál, úgy  itt is elengednék évközben néhány versenyre.

A Renault választását nehezíti ugyanakkor Petrov, és az orosz befektetők. Bár egyre gyarapszik a szponzorok száma, a csapat anyagi helyzete még mindig nem a legjobb (a FOM-tól is előleget kellett kérniük), így mindenképpen szükségük van az orosz pilótára, és az általa vonzott támogatókra. De a megoldás körvonalazódni látszik: a hírek szerint a Lotus szerződést kötött a Renault-val, így jövőre a motort, és a KERS-t is a franciák biztosítanák a maláj csapatnak, és – mintegy bónuszként - Petrovot is átadnák nekik. Az orosz pilótával egyébként  nem nem járna rosszul a Lotus, hiszen Petrov egyáltalán nem tehetségtelen, és akár szép eredményeket is elérhetne a feltörekvő csapattal.

Ám a legnagyobb probléma nem ez lenne, hanem – szerződtetése esetében – a finn fizetése, amely nem 6-8 millió euró lenne, amit még a csapat úgy-ahogy ki bírna gazdálkodni, hanem 15-20 millió euró, ami már túl nagy összeg lenne jelenleg a Renault számára. Ehhez a gázsihoz a csapatnak keményen ki kellene használnia Kimi reklámértékét, de joggal merül fel bennünk a kérdés, miszerint vajon a „zárkózottnak” ismert finn - aki legendásan nehezen viseli a reá rótt szponzori kötelezettségek garmadáját -, meddig hajlandó elmenni abban, hogy marketing célokra használják?

Mercedes:

Véleményem szerint a Mercedesnek van a legkevesebb reális esélye arra, hogy szerződtessék a Kimi Räikkönent, de ugye semmi sem lehetetlen. Az elmúlt napokban több olyan pletyka is felröppent, hogy esetleg Michael Schumacher az idei év végén visszavonulna. Nem igazán megfelelő a teljesítménye, és ezt ő is tudja, valamint ő sem akar mindent az autójára fogni. Ugyanakkor Schumi-hoz ragaszkodik Ross Brawn, akinek a csapatban is részesedése van, a Mercedes pedig köztudottan nincsen abban az anyagi helyzetben, hogy kivásárolja Brawn-t, elküldje Schumit és közben leszerződtesse Kimit. Korlátozott költségvetéssel dolgoznak, miközben meglehetősen nagy a szakszervezet nyomása, és nem tehetnek egyebet, mint bíznak abban, hogy a csapat jövőre újra sikeres lehet... Legfeljebb három év múltán kivonulnak a F1-ből.

Az egyetlen ok, amiért élhet a remény, hogy a finn újra „ezüst” autóban versenyezzen, az Norbert Haug személye, aki idén nyáron találkozott Kimivel (a pletykák szerint egy esetleges szerződésről is szó lehetett közöttük), illetve van még egy tényező - amiről mindenki döntse el maga, hogy mennyire komolyan vehető -, nevezetesen az a legendás ígéret, miszerint „a Mercedes motorok megbízhatatlansága okán elveszített két VB-címmel még adósa Haug Kiminek egy versenyképes autóval”...

Végezetül a WRC:

Ugyan a ralivilágbajnokságban több ajánlatot is kapott a rali újonca – a „nagyok” mellett a Monstertől (Ken Block mellé); a Mini-től, valamint Tommi Mäkinen-től -, mégis úgy gondolom, hogy a két gigacsapat - a Citroen, és a Ford – ajánlata az, ami igazán komolyan vehető, és megfontolásra érdemes lehet Kimi számára. Egyrészt, egyáltalán nem tehetségtelen a raliban – Kimi az idén a szakértők számára is egyértelműen világossá tette, hogy a tapasztalatlansága ellenére van keresnivalója a WRC-ben -, másrészt, látszik rajta, hogy élvezi amit csinál, és kifejezetten boldog ott, ahol jelenleg van.

Ennyi mosolygós, nevetős képet és videót nem láthattunk még a „mogorva” finnről – beleértve a Forma-1-es pályafutásának összes eddigi évadját, és az azt megelőző évei is -, ami miatt már a sajtóban is elterjedni látszik, hogy a közismert, Ron Dennis által ráragasztott nick-neve sem illik már Kimire, mert az napjainkra már inkább nevezhető „Happyman”-nek, mint „Iceman”-nek. (Videó: http://youtu.be/vWLVYe-gV-Q)

Ezen felül, gyakran hallhattuk a finntől azt is, hogy a királykategóriában már elérte amit célul tűzött ki magának, amikor is 2007-ben megszerezte a hőn áhított bajnoki trófeáját, és vajójában számára nem is igazán kell több. Maga nyilatkozta nemrégiben - „A Forma-1-ben már mindent láttam, eljött az ideje, hogy új kihívások elé nézzek...” – és ezeket a ralivilágbajnokságban látszik megtalálni, ezért - véleményem szerint - maradni is fog ezen sportágban, a kérdés már csak az, hogy hol, melyik csapat színeiben?

Citroen:

Az első lehetőség, hogy a jelenlegi csapatánál, a Citroen Junior Team kötelékében folytatja – a Red Bull támogatásával -, és jövőre kevesebb hibával, több tapasztalattal, valamint több ponttal fejezi be a szezont. A francia alakulat marasztalná, a csapatfőnök, Benoit Nogier – többek között - a franciaországi ralihétvége során is kifejtette álláspontját a sajtónak, miszerint úgy látja, hogy Kimi elégedett a csapattal, és ők is szívesen vennék, ha a finn a maradás mellett döntene...

Ford:

A másik lehetőség, hogy csapatot és szponzort vált a világbajnok, és a Ford-nál folytatja, az amerikaii Ken Block mellett, aki jövőre már a bajnokság állandó résztvevője lesz. A Red Bull helyét pedig a Monsters energiaitalt gyártó cég kerülne.

Utóbbira van esély, hiszen a közelmúltban olvashattunk néhány hírt arról is, hogy a Red Bull nem teljesen elégedett a WRC média-béli láthatóságával, illetve a finn szupersztár PR-értékét sem tudják kellően kihasználni, ezért esetlegesen nem szponzorálnák tovább – bár a tisztánlátás érdekében nem árt figyelembe venni azt a tényt sem, hogy a Red Bull mindeközben javában folytatja az érdemi tárgyalásokat Kimi menedzsmentjével, a jövőbeni együttműködést illetően -, de ettől függetlenül akár az is megtörténhet, hogy a következő szezonban már a rivális energiaital-gyártó logója váltaná a vörös bikát Kimi overálján, illetve autójának motorháztetején...

Bármelyik opció melett is dönt végül, egy dolgot teljes bizonyossággal kijelenthetünk, hogy a finnek világbajnoka semmiképpen nem járhat rosszul (erre már a „Robertson” név, önmagában is garancia). Mint láthatjuk, a választék egyáltalán nem lebecsülendő, már tényleg csak azt kell a rajongóknak türelmesen kivárniuk, hogy kedvenc autóversenyzőjük végre meghozza azt a  bizonyos, régóta várt döntést.

FRISSÍTÉS:

Amint az idő közben napvilágra került, Kimi és Renault „kapcsolata” alaptalan hírnek bizonyult, a finn raliújonc ugyanis a hétvégén Franciaországban megrendezett WRC-futam során  meglehetős vehemenciával nyilatkozott a finn sportsajtó neves képviselőjének, Heikki Kultának:

"Nagyon csalódott vagyok, amiért egy csapat - saját üzleti érdekeit elősegítendő -, gyakorlatilag marketing célokra használta fel a nevemet. Számomra a Renault nem lehetőség - nem is volt az soha -, és száz százalékos bizonyossággal állíthatom, hog nem fogok 2011-ben a Renault színeiben versenyezni.”

„Soha nem folytattunk érdemi tárgyalásokat a Renault-val, én magam nem is beszéltem velük soha, csupán a menedzserem, Steve Robertson  találkozott  egyetlen alkalommal Eric Boullier-val, de annak is már több hete." – jelentette ki  a maga nyílt, egyenes és határozott módján Kimi, hogy elejét vegye ezzel a további, valós alapot nélkülöző találgatásoknak.


A bejegyzés trackback címe:

https://hombreb.blog.hu/api/trackback/id/tr582384564

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása